• laci@kaveslaci.hu
kávé világnapja

Szeptember 29 – A kávé világnapja

Szeptember 29.-én ünneplik a kávé világnapját – bár ha az ünneplés egy csésze forró presszóból vagy cappuccinoból áll, akkor valószínűleg nálad is minden nap ünnepnap. Ennek örömére készítsük el kedvenc forró italunkat és kortyolgassuk el néhány kávés érdekesség társaságában.

Szinte úgy isszuk, mint a vizet

Bűntudatod támad a délutáni jutalomkávé miatt? Hidd el, nem kell… világszerte 2,25 milliárd csészényi kávé fogy el NAPONTA. A fő kávéfogyasztók egyébként a fejlett nyugati országok, a skandináv államok és természetesen az USA. Ezen felül egy átlagos munkába rohanó new yorki nagyjából hétszer annyi kávét önt magába, mint az ország más területén élő honfitársai. Bár ha csupán feleannyira mozgalmas a város, mint a filmekben, akkor ez teljességgel érthető.

Az elmaradhatatlan magyar vonatkozás

Megszoktuk már, de a legnagyszerűbb felfedezésekhez és találmányokhoz mindig köthető egy magyar név. Ismerősen cseng az Illy márkanév? A Temesváron felnőtt, de később az olaszországi Triesztben tevékenykedő magyar üzletember 1933-ban alapította meg az Illycafét. Két évvel később megalkotta és levédette az első automata eszpresszó kávégépét, ezzel ő számít az olasz presszókávé atyjának. Nem mellesleg az aromatartó vákuumcsomagolást is neki köszönhetjük.

Régi nagy kávéházak nyomában

Habár a kávéfogyasztás Európában újból virágkorát éli, több száz évig a kávéházak szolgáltak a kulturális élet központjául. Az első pesti kávéházról már 1714-ben készült feljegyzés, szűk kétszáz év alatt pedig a főváros már csaknem 500 kávéházzal büszkélkedhetett. „A kávéház jobb, mint otthon” gyakori jelmondatnak számított Pesten az 1890-es években, a fiatal írók, művészek itt keresték a már befutott tehetségek társaságát. És ahogyan azt anno történelemórán már megtanultuk: a Pilvax kávéházban Petőfi és társai itt fogalmazták meg a 1848 márciusában forradalmi követeléseiket.

Függőség és hagyomány

Persze a fentebb említett több mint napi kétmilliárd csészényi kávét valakinek ki is kell termelnie. A kávétermesztés 25 millió, azaz két és fél „magyarországnyi” embernek biztosít megélhetést. És hogy mennyire szükségünk van a reggeli koffeinlöketre? 1785-ben Poroszországban kávéforradalom tört ki, mert a törvény szerint csak a magas rangú tisztek, nemesek és papok ihattak kávét. De Görögországban és Törökországban is nagy tiszteletnek örvend a kávé: a hagyomány szerint mindig a legidősebb kap először a forró italból.  Sőt, Törökországban válóoknak számított, ha a férj nem biztosított elegendő mennyiségű kávét felesége számára.

Kóstolj meg egy finom kávét, ami a mi pörkölésünkkel készült: https://x-presso.hu/kavek

Share this post

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on print
Share on email