• laci@kaveslaci.hu
kávé adomány

Minden szem kávé jó helyre kerül!

Támogasd Te is a “Kávéztasd a Dokit” kampányt!

Napok óta a köszönetnyilvánító Facebook üzeneteket, e-maileket olvasom. Ilyen az, amikor még nekem is könnybe lábad a szemem. Nem gondoltam volna, hogy egy apró törődés, jelen esetben néhány kilogramm kávé ilyen örömöt tud majd szerezni. Pedig így lett…

Mi adta az inspirációt?

Elsősorban az Ultras Debrecen 1994 szurkolói csoport, akik – többek között – az egészségügyi dolgozók részére gyűjtenek és szállítanak ki adományokat. Teszik mindezt erejükön felül, pusztán emberségből. A DVSC drukkereket arra kérték, hogy „azt az összeget, amit amúgy is meccsjegyre, sörre és más egyébre költöttek volna a meccsnapokon, utalják át a LOKI Szurkolók Egyesületének a számlaszámára” /pontos idézet a Facebook oldalukról/. A Kenézy Gyula Kórház és a Debreceni Mentőállomás dolgozóit szerették volna ilyen formában támogatni. Az adományozásba én is beszálltam. Ez az akció rádöbbentett arra, hogy valamilyen formában én is biztosan tudnék segíteni. Ez vezetett el a „Kávéztasd a dokit!” kampány ötletének megszületéséig.

Hol tartunk most?

Nektek köszönhetően szinte azonnal, március 31-re már 50 kg kávé gyűlt össze, melyet ki is szállítottunk az intézmények részére. Akiknek már segítettetek (és ezért mi is rendkívül hálásak vagyunk):

„Köszönjük az “életben tartó kávét”, nagyon finom!” 

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház április elején vehette át az adományt. Dr. Szepesvári Szabolcs, a kórház igazgatója saját Facebook oldalán külön köszönetet mondott a Coffee X-Presso csapatának.

A Budafoki Mentőállomásnak szintén óriási szüksége volt egy kis plusz lendületre. Nagyon örültek!

Újpestre is ellátogattunk, az ottani mentősöknek most rengeteg a dolga.

A Kenézy Gyula Kórház és a Debreceni Mentőállomás (más, egyéb adományok mellett) 30 kg kávét kapott az Ultras Debrecen 1994 közreműködésével. Reméljük, ez azért elég lesz egy darabig!

A szentendrei mentősök ugyancsak hősiesen helytállnak a vírushelyzetben. Megérdemlik a gondoskodást!

A honvédségi ellenőrzés alá vont Korányi Kórház Pulmonológiai osztálya különösen nagy szerepet vállal a vírus elleni küzdelemben. Igazi hősök vagytok! Egészségetekre!

Ezt a szívet melengető képet kaptuk a Korányi Kórház Pulmonológiai osztályáról.
Ezekért a pillanatokért éri meg csinálni ezt a kampányt!
Köszönjük a képet és milliószor köszönjük a munkátokat!

“Sziasztok, mai napon megkaptuk a kávét, nagyon szépen köszönjük az egész Dunaföldvári állomás nevében!!!!”

A Dunaföldvári Mentőállomás dolgozóit is sikerült meglepni néhány csomag kávéval. Az egyik mentőápoló, két kisgyermek édesapja Facebook üzenetben külön köszönetet mondott nekünk, amit igazán jó volt olvasni. Attila, mi örülünk, hogy segíthettünk!

A kisebb vidéki kórházakat, mentőállomásokat sem hagyjuk kávé nélkül. A héten a vámosmikolai, tiszalúci és a rétsági mentősök részére is eljuttattuk az adományt.

El sem tudjátok képzelni, milyen nagyszerű érzés ez! Nagyon szépen köszönjük mindazoknak, akik eddig segítettek! Még rengeteg ilyen üzenetet szeretnék olvasni, és még tízszer, vagy akár százszor ennyi mosolyt látni.

Nincs megállás! Amíg csak lehetséges, folytatjuk az akciót!

>> Ha Te is csatlakoznál, irány a Coffee X-Presso adomány webshop! <<<

Most két legyet üthetsz egy csapásra! Vásárolj minimum 1 kg bármilyen adomány kávét, miközben saját kávékészletedről is gondoskodhatsz. Egyéni rendelésedet az ország területén belül, összeghatártól függetlenül eljuttatjuk hozzád!

Share this post

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on print
Share on email